Pálos kolostorok Magyarországon
jelvényszerző túramozgalom

A Pálos kolostorok Magyarországon jelvényszerző túramozgalom célja, hogy a kolostor(rom)ok megtekintésén keresztül megismertesse a turistákkal a pálos szerzetesrend múltját és jelenét. A pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Tevékenységük magyar nemzeti kultúránk jelentős része.

A túramozgalmat mindenki és bárhogyan teljesítheti, aki eleget tesz a kiírás feltételeinek, azaz meglátogatja a kiírt látnivalókat. A feltüntetett látnivalók megtekintésének igazolása az igazolófüzetben történő pecsételéssel vagy az objektumok fényképeivel történik. Pecsételni az objektumhoz legközelebb eső helységben kell.

A látnivalók:
I. élő pálos helyek, ahol működő pálos szerzetesek szolgálnak,
II. olyan pálos templomok és kolostorok, amelyek ma plébánia- vagy egyéb templomként működnek,
III. Csak romjaikban létező kolostorok vagy templomok.

A teljesítés két fokozatú. Az első fokozathoz tetszés szerinti 2 élő pálos helyet, 4 működő templomot és 7 romot kell megtekinteni, a második fokozathoz pedig a maradék helyeket. A teljesítés igazolásakor megkapja a "Pálos kolostorok Magyarországon" kitűzőt és sorszámozott emléklapot. A mozgalom önköltséges. Az emléklapok és a kitűzők költségét a teljesítő fedezi azok átvételekor. Jelenleg ez 300 Ft/kitűző+emléklap, az ár az inflációval nő.

A mozgalom szervezője a Vasas SC Természetbarát szakosztálya. Címe: 1139 Budapest XIII. Fáy u. 58. Sportcsarnok I. em. 53. Fogadási idő: minden hétfőn 16-17.30 között. Az igazolólap (fényképek) és a pénz postán is elküldhetők a következő címre: dr. Fabók Julianna, 1041 Budapest IV. Deák Ferenc u. 65. V. 15. Ez esetben felcímzett és -bélyegzett borítékot kérünk. A fényképeket visszaküldjük.

A túramozgalmat a Magyarországi Pálos rend támogatja.

A megtekintendő objektumok:

I. élő pálos helyek
Bp. Sziklatemplom, Márianosztra, Pécs: Pálos templom, Petőfiszállás-Szentkút

II. volt pálos templomok
Bp. Egyetemi templom, Sajólád, plébánia-templom, Porva, plébánia-templom, Csatka, plébánia-templom, Pápa, pálos templom, Sopronbánfalva, Hegyi templom, Sátoraljaújhely, piarista templom

III. Csak romjaikban létező kolostorok vagy templomok
Klastrompuszta (Pilis), Budaszentlőrinc (Budai hegyek), Jakab-hegy (Mecsek), Gönc (Zemplén), Kurityán (Bükk, Kazincbarcika közelében), Martonyi (Cserehát), Bükkszentlélek (Bükk), Pilisszentlélek (Pilis), Zsámbék (Zsámbéki medence), Nagyvázsony (Balaton felvidék), Tálod (Balaton felvidék), Salföld (Balaton felvidék), Bakonyszentjakab (Bakony, Sáska közelében), Toronyalja (Börzsöny)

Információ: dr. Fabók Julianna (1) 3693-185 (este)

Vissza a címlapra