Szombat
Névnap: Boldizsár. Egyéb névnapok: Ansztáz, Baltazár, Gáspár, Menyhért.
Boldizsár a Balthasar név magyaros változata. Az asszír-babilón eredetű név jelentése: Baal isten óvja életét. Január hatodikán van a háromkirályok vagy a napkeleti bölcsek ünnepe, akik a betlehemi csillag útmutatása alapján Judeába jöttek, hogy a zsidók újszülött királyának hódolatukat bemutassák. Ugyancsak január 6. a napja Krisztus Jordán vizében való megkeresztelésének, melynek emlékére országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A megszentelt vízzel még aznap behintették az állatokat, meglocsolták az istálló sarkait, az ólakat, az udvart, hogy megelôzzék a bajt, betegségeket. Házszenteléskor a pap megszentelte, megfüstölte a házat, utána az ajtóra felírták a G.M.B. betűket, a háromkirályok nevének kezdôbetűit, és az esedékes évszámot. Így vélték elkerülni a villámcsapást, a rontást, és általános védelmet biztosítottak maguknak. Vízkereszt egyben a karácsonyi ünnepkör zárónapja, s vele kezdôdik a hamvazószerdáig tartó, mulatsággal, vigalommal lakodalmakkal teli idôszak, a farsang.
Katolikus naptár: A napkeleti bölcsek: Gáspár, Menyhért, Boldizsár napja. Református naptár: Boldizsár napja. Evangélikus naptár: Vízkereszt. Boldizsár napja. Unitárius naptár. Boldozsár napja. Görög katolikus naptár: Vízkereszt ünnepe. Zsidó naptár: Tévész hónap 11.
Vasárnap
Névnap: Attila, Ramóna. Egyéb névnapok: Artúr, Bálint, Ellina, Etele, Lucián, Melánia, Niké, Nikétás, Rajmund, Valentin.
Az Attila név germán, közelebbrôl gót eredetű. A hun fejedelem, Attila igazi nevét nem ismerjük, a seregében és udvarában szolgáló germánok nevezték a nagy uralkodót Attila, azaz "atyuska, apácska" néven. Ramóna a Ramón férfinév nôi párja. Spanyol eredetű, mely a germán Reginmund származéka. Jelentése: okos védelmezô.
Számos országban, így nálunk is a katolikus liturgia vízkereszt ünnepét január 2-8. közé esô vasárnap tartja, eredeti ünnepe január 6.
Katolikus naptár: Vízkereszt ünnepe. Református naptár: Attila napja.
Evangélikus naptár: Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap. Attila napja.
Unitárius napptár: Attila napja. Görög katolikus naptár: Vízkereszt utáni
vasárnap. Keresztelô János emlékezete. Zsidó naptár: Tévész hónap 12.
vissza
Budapest, 2001. január 5. (MTI) - A katolikus, a református és az evangélikus egyház, illetve a zsidó felekezet a napokban felhívást intéz az állampolgárokhoz, kérve, hogy a februári népszámláláskor nyilatkozzanak vallási hovatartozásukról - derült ki az MTI pénteki körkérdésére adott válaszokból.
- A Magyar Katolikus Egyház a jövő hét közepétől összességében több mint egymillió képeslapon juttatja el felhívását a családokhoz - tudta meg az MTI Juhász Judittól, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia január 1-jén hivatalba lépett irodaigazgatójától.
A testület arra törekszik, hogy a személyes hangvételű lapot, Seregély István egri érsek szavaival, a lehetőség szerint minden katolikus megkapja.
A püspöki konferencia elnöke a felhívásban rámutat arra, hogy több évtized után nyílik ismét lehetőség az egyházi hovatartozás kinyilvánítására.
- A Magyarországi Református Egyház - elnöksége pénteki döntése értelmében - szintén szórólapokon hívja fel a figyelmet a vallási identitás megvallásának fontosságára - mondta el Csoma Áron zsinati szóvivő.
Az egyház emellett rádió- és tele vízió műsorokban is közzéteszi nyilatkozatát.
- A Magyarországi Evangélikus Egyház elsősorban a vallási műsorokban, valamint az egyházi lapokban hozza nyilvánosságra felhívását - mondta Szebik Imre elnök-püspök. Tájékoztatása szerint lelkészeik a szószékről is hirdetik a vallási hovatartozás megvallásának fontosságát, emellett az általa vezetett Északi Egyházkerületben püspöki körlevelet adott ki a népszámlálás kapcsán.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) felhívása elsősorban napilapokban, hirdetések formájában jelenik meg. A vezetőség a dokumentumban ugyanakkor megerősíti korábbi álláspontját, amely szerint az állampolgárok vallás szerinti bármilyen jellegű nyilvántartását aggályosnak és céltalannak tartja.A Mazsihisz egyúttal jelzi azt is: "a XX. század súlyos történelmi tapasztalatai és a társadalmunkban ma is létező jelenségek miatt a félelmektől torzított felmérést sem informatív, sem tudományos értékű adatként elfogadni nem tudja, ezért a vallásra vonatkozó felmérés eredményeit hiteles forrásként kezelni nem fogja".
Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató álláspontjuk kapcsán az MTI-nek elmondta:
majdnem biztos, hogy a népszámlálás a számadatokat tekintve pontatlan lesz,
a félelem ugyanis még él az emberekben.Véleménye szerint a sok ezer holokauszt-túlélő
például szinte biztosan nem fogja vállalni zsidó identitását a népszámlálás
során. - Gondot jelenthet az is, hogy egyesek feltehetően a "nemzetisége"
témakörben nyilatkoznak majd felekezeti hovatartozásukról - jelezte.
vissza
Református átvilágítás
Az egész egyházra kiterjesztenék az ellenőrzést
A Hegedűs Lóránt püspök vezetésével működő dunamelléki református egyházkerületben – a helyi közgyűlés döntésének megfelelően – a gyülekezeti lelkészek kivételével mindazokat átvilágítják, akik a jövőben tisztséget kívánnak vállalni. Az egyházkerület azt szeretné, ha a 2002-ben esedékes általános tisztújítás előtt az egyház egészében érvénybe lépne a rendelkezés. Az erről szóló előterjesztést jelenleg a zsinat jogi bizottsága tanulmányozza.
Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló, tavaly módosított törvény értelmében egyházi személyek is kérhetik átvilágításukat. A református egyház dunamelléki egyházkerületének közgyűlése a közelmúltban úgy határozott, hogy élni kíván a jogszabályi lehetőséggel. Pápai Szabó György, az egyházkerület szóvivője az elhatározást azzal indokolta, hogy 2002-ben általános tisztújítást tartanak a református egyházban. A közélet tisztasága megkívánja – tette hozzá –, hogy makulátlan múltú emberek teljesítsenek szolgálatot. A döntés a jogi főtanácsos előterjesztésére született meg, a közgyűlés ellenszavazat nélkül, egyhangúlag fogadta el a javaslatot. Tehát az egyházkerület élén álló Hegedűs Lóránt püspök is egyetértett az indítvánnyal – hangsúlyozta Pápai Szabó György.
A határozat nem visszamenőleges hatályú: azoknak kell átvilágításukat kérniük, akik a jövőben akarnak egyházi vagy világi tisztséget vállalni az egyházkerületben. Az átvilágítás a püspökre, a főgondnokra és helyetteseikre, az esperesekre, az egyházmegyei gondnokokra és jogtanácsosokra, az egyházi sajtó és a püspöki hivatal munkatársaira, az egyházkerülethez tartozó felsőoktatási intézmény – vagyis a Károli Gáspár Egyetem – tanáraira, a középiskolai igazgatókra és helyetteseikre terjed ki, továbbá azokra, akik az egyházkerület képviseletében valamelyik országos intézményben vagy a zsinatban tisztséget töltenek be.
Az átvilágítás az „egyszerű” gyülekezeti lelkészeket nem érinti. A szóvivő indoklása szerint így is legalább 150-200 embert kell ellenőrizni, ha a lelkészekkel is bővülne a kör, akkor túlságosan elhúzódhatna az átvilágítási procedúra.
A dunamelléki egyházkerület azt szeretné, ha a teljes református
egyházat átvilágítanák. Az erről szóló javaslatot már be is nyújtották
a zsinathoz. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke lapunknak
elmondta, hogy az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a javaslatot
továbbították a jogi bizottsághoz. Mindaddig, amíg a bizottság nem
alakítja ki álláspontját, Bölcskei püspök nem kíván nyilatkozni arról,
mi a véleménye az átvilágítási indítványról.
Czene Gábor
Nyurga pálmafák, decemberben is tarkán virágzó bokrok. A Remete út sarkán épült modern villa pompás télikertje láttán a Libegő utasai egy pillanatra mediterrán környezetben érezhetik magukat. Többségük bizonyára meglepődne, ha tudná, hogy ez a Keresztény Advent Közösség gyülekezeti háza. Vallási jelentőségük van a pálmafáknak? – húzhatnák össze csodálkozva szemöldöküket. Tévesen. A télikert ugyanis a közösség kezdeti, félig-meddig illegális működésének következménye.
A gyülekezet főiskolájának, a Scola Scripturának („Egyedül az Írás”) igazgatója, Vankó Zsuzsa a szombat reggeli istentiszteletre készülődik. Készségesen elmondja, amit érdemes tudni az adventizmusról. Akár a baptizmus, ez is utóreformációs mozgalom, 1948-ban, Észak-Amerikában szerveződött közösséggé. Az adventizmus a protestantizmusból kiindulva, azt továbbfejlesztve igyekszik közelebb jutni a szentírás eredeti üzenetéhez. Hívei nagy súlyt helyeznek az egészséges életmódra. Vankó Zsuzsa ismerősen csengő nevet említ, a gabonapehely-gyártást elindító Kellogét, aki szintén adventista volt. Hozzáteszi, hogy néhány ószövetségi étkezési előírást is betartanak, például nem esznek disznóhúst, a legtöbben vegetáriánusok.
S hogy mi a magyarázata a télikertnek? Magyarországon már a múlt század végén megjelent az adventizmus, a Hetednapi Adventista Egyház működését azonban a második világháború alatt betiltották. 1975-ben az Állami Egyházügyi Hivatal sikertelenül próbált beszervezni hat adventista prédikátort, velük együtt kizártak ötszáz tagot, akiket további hatszáz hívő követett. Ők hozták létre a Keresztény Advent Közösséget. Tagjai eleinte idős emberek voltak.
„Évekig csak temettünk”, mesél erről az időszakról szomorkás mosollyal Vankó Zsuzsa. Elmondja, hogy bár rendkívül olcsón jutottak hozzá a János-hegyi telekhez, nem építhettek saját templomot. Ivánka Csaba, Ybl-díjas építész ezért kétlakásos luxusvilla építésére kért engedélyt, a belső átrium és a télikert egybenyitásával nyert hatalmas tér már alkalmas volt istentiszteletek tartására. A közösség ma már ragaszkodik ehhez a természetes díszlethez: a pálmák levelei között besüt a nap, a helyiség két oldala teljes egészében üvegből készült, szép időben ellátni a Dunáig.
A másik, luxusvillára emlékeztető megoldásnak is hasonló a magyarázata: a keresztelési szertartáshoz először betonmedencét készítettek, de ezt az Állami Egyházügyi Hivatal leromboltatta, így hatalmas, süllyeszthető kádat építettek, erre már ráfogható volt, hogy a villa berendezéséhez tartozik. A medencére egyébként azért van szükség, mert az adventista egyházakba legkorábban 16–18 évesen, legalább féléves tanulás után lehet belépni, mivel hitük szerint gyerekként, a Biblia megismerése nélkül senki sem dönthet szabadon saját hitéről.
Az istentisztelet előtt az egész hegyoldalon nem lehet parkolóhelyet találni, a télikert is zsúfolásig tele, feltűnően sok a fiatal. Nincs szószék vagy pulpitus, az átrium közepére felállítottak egy dobogót, előtte hangszerek hevernek: a szertartás fontos eleme a zene, többször énekelnek protestáns zsoltárokat, van kórus és vonósnégyes is.
Egy fiú az istentisztelet előtt kihirdeti, hogy a következő héten esküvőt tartanak, a Liszt Ferenc téren könyvet árulnak, és újraindul a Biblia-vonal, az adventista telefonos lelkisegély-szolgálat, erre a Matávtól jelentős kedvezményt kaptak. Az igehirdetést Vankó Zsuzsa tartja. Először a gyerekeknek elemez egy krisztusi tanítást, majd a felnőttekhez fordul.
Az igehirdetés inkább vallástani előadásra emlékeztet, fő témája, hogy mit mond Jézus Istenről, hogyan magyarázták félre szavait a történelmi egyházak, illetve a Biblia fordítói; sokan jegyzetelnek. Nem érezhettem magam kívülállónak, a mögöttem ülő bácsi előrenyújtotta zsoltároskönyvét, hogy követni tudjam a szöveget, oldalról egy szőke kislány végig engem figyelt, mikor kimentem dohányozni, hárman is szóltak, hogy ez egészségtelen.
Az istentisztelet után Vankó Zsuzsa elmondja, hogy az adventista közösség önfenntartó, hitéleti tevékenységre nem kérnek támogatást, híveik önkéntes adományaiból tartják fenn a közösségi házakat és a már említett főiskolát. Szociális tevékenységükre elfogadnak állami segítséget, bár mindegyik intézményben (szeretetotthonok, nappali melegedő stb.) a gyülekezet önkéntesei dolgoznak.
Jelenleg a gyülekezet mintegy ezerötszáz tagot számlál, de az istentiszteleteken háromezernél is többen vesznek részt. Ez azért van így, mert a gyerekek nem tagok, másrészt az adventizmus hangsúlyozottan nem agitatív vallás: van, aki évek óta rendszeresen jár közéjük, de nem szólítják fel csatlakozásra, kapom a magyarázatot Vankó Zsuzsától. Hitük egyik legfontosabb tanítása ugyanis az emberi szabadság tisztelete, nem fordulhat elő agresszív térítés. Az adventisták célja nem a tömegek gyors megnyerése, hanem a rászorulók segítése az önálló döntési jog tiszteletben tartásával.
Moldova Juli
vissza
(részlet a cikkből)
A maranellói parókia előtt csöppnyi ütött-kopott Ford Fiesta posztol. Don Alberto végigsimítja tekintetével, amikor ajtót nyit a vendégnek, és szinte kérdés nélkül belevág a harangkongatás hagyományának taglalásába:
– Jó tizenkét évvel ezelőttre nyúlik vissza a tradíció. Még nem én, hanem az elődöm, Don Erio Belloi volt itt a pap, és egyszer arra lett figyelmes, hogy a japán nagydíjon aratott Ferrari-győzelmet ünnepelték a fiatalok Maranello utcáin. Énekeltek, tülköltek, az autómárka vörös-sárga lobogóit lengették. Szinte tapintható volt a város elevensége. Don Erio valamilyen módon osztozni akart az örömükben, és megkongatta a harangot. A fiatalok rögtön megértették, hogy itt valami szokatlan történik. A győzelmi hangulatban egyesült, lelkileg eggyé vált a település. Az akkor negyvenéves gyár, az üzem dolgozói, családtagjaik, az egyház együtt ünnepelt. S Don Erio hagyományt teremtett. Attól kezdve valamenynyi Ferrari-győzelmet harangszóval köszöntöttek. Egészen az én érkezésemig. Ez három évvel ezelőtt történt, és alighanem egy szombati napra eshetett, ugyanis jól emlékszem, hogy az első itt töltött éjszaka álmát éktelen zsibongás verte fel. Kinéztem a parókia ablakán, és láttam, hogy az ujjongó tömeg a templom felé tart, és mindenki kérdően mutogat a harangtoronyra. A parókia szolgálatát ellátó apácák akkor döbbentek rá, hogy elfelejtettek informálni a legfontosabb dologról: a győzelmi harangszóról. Azóta magam is figyelem a versenyt, nehogy elmulasszam kötelességemet. S ezt nem ironikusan mondom. Valóban úgy vélem, hogy a városka lelkipásztorának részt kell vennie az itt élők örömében. A harang kétszer szól: a gyász és az öröm pillanatában.
– Az idei különleges alkalom lehetett. Ön hol élte át a győzelem éjszakáját?
– A mostanira jó előre készültünk. Túl hosszú idő, huszonegy év telt el az utolsó Ferrari-pilóta győzelme óta. Azóta felnőtt egy nemzedék, és Maranello már nagyon szomjazta a győzelem ízét. A Japán és Európa között lévő időkülönbség miatt a verseny vasárnap kora reggelre esett, és a város lakossága a megelőző éjszakát már együtt töltötte. A főtéren hatalmas vetítővásznat állítottak fel, és azon visszajátszották a megelőző futamok legizgalmasabb pillanatait. Peregtek a filmek a Ferrari történetéről, legismertebb személyiségeiről, az alapító Enzo Ferraritól a neves pilótákon: Sennán, Proston, Bergeren át Schumacherig és az elnök Luca di Montezemolón át Jean Todtig. Lacikonyhák és italosbüfék gondoskodtak az enni-innivalóról, ittuk a vidék kitűnő borát, a lambruscót, ettük a sült kolbászt, és együtt virrasztottunk. A borosüvegeket különleges címke díszítette: Schumacher győzelmi ital. Fogyott is belőle több száz üveggel. Mindenki bele akart kóstolni a győzelembe.
– Megkérdezhetné valaki, mi köze ehhez a győzelmi örömünnephez az egyháznak, a hitnek?
– S jogosan tenné fel a kérdést. Én azonban, legalábbis azt hiszem, tudom a választ. Bármilyen hihetetlenül hangzik, a Ferrari sikereinek magját itt ültették el, a templom előtti téren. Több mint ötven évvel ezelőtt történt, még közel volt a háború emléke, talán a lebombázott házak füstjét is érezni lehetett még. A korábbi modenai gyár mérnökei megjelentek egy vasárnapi misén, majd utána itt a templomtéren győzködni kezdték a fiatalokat: vállaljanak munkát a Modenából Maranellóba költöző, és immár nem Lanciát, hanem Ferrarit gyártó üzemben. A legények húzódoztak, nem értenek ők az efféle mesterséghez, a paraszt csak a saját földjén a maga ura. Néhányan azonban kötélnek álltak. S Enzo Ferrari mérnök olyan gyárat létesített, amely világhírnévvel ajándékozta meg Maranellót.
– Mit jelent ez a világbajnoki győzelem az itt lakóknak?
– Hatalmas morális elégtételt. A maranellói polgár néhány évtizeddel ezelőtt még saját hazájában is bajban volt, ha azt kérdezték, hol is van pontosan a település. Modena, a 25 kilométerre fekvő legközelebbi város volt a támpont. Azóta némileg változott a helyzet. Manapság a modenaiak mondogatják, hogy a városuk Maranello mellett van. Emellett a Ferrari-győzelem megajándékozta a lakosságot azzal a ritka élménnyel, hogy érdemes jól és még jobban dolgozni. Kevesek kiváltsága, hogy látványos módon megtapasztalhatják munkájuk eredményét. S azzal sem túl sok Maranello nagyságú, tízezres kisváros büszkélkedhet, hogy a fél világról csodájára járnak az itt készülő autóknak, és jönnek ellesni a gyárban kikísérletezett technológiai újításokat.
Versenyautó-generációk a Ferrari Múzeumban
– Ön ült valaha Ferrariban?
– Egyedül még soha. Elég gyenge vezető vagyok, noha kárt még soha senkiben nem tettem. Túl későn szereztem meg a jogosítványt ahhoz, hogy bele mernék ülni egy ötezer lóval „vontatott” autóba, amely legalább 300 kilométeres sebességgel száguld. Viszont egyszer vagy kétszer előfordult, hogy az egyik próbapilóta beültetett maga mellé. Azt hiszem, ilyen érzés lehet súlytalanul repülni a mennyben.
– A Ferrari sokak vágya, de csak a gazdagok luxusa. Az egyház viszont hagyományosan a szegények oldalán áll. Hová helyezzük akkor Don Albertót, a Ferrari-papot?
– Nem tagadom, van itt némi ellentmondás, nekem is fejtörést okozott egy időben. Meg is kérdeztem egyházi elöljárómat, a modenai püspököt, neki mi a véleménye erről a lelkiismereti kérdésről. Ő azt mondta, hogy ma valamennyi sport, amit magas színvonalon, versenyszerűen űznek, üzletté vált. Ennek lehet örülni, lehet emiatt sajnálkozni, de attól még tény marad. Az egyház – ha nem is érthet egyet azzal, hogy mindennek a pénz válik kizárólagos értékmérőjévé – nem fordíthat hátat az élsportnak sem. Ráadásul az autósport a legegészségesebb versenyágak közé tartozik, ahol nincs helye sem az alkoholnak, sem a kábítószernek. Jelen van viszont a halálos veszedelem. Ha Sennára, az egykori Ferrari-pilótára gondolok, megmozdul bennem a kérdés: szabad-e kihívni a sorsot magunk ellen? De aztán a másik – lehet, a realitással megalkuvó – énem azt feleli: ez a sportág mégiscsak segíti az embert a testvéri egyesülésben. Az emberek együvé tartozásának, közös örömének eszköze az autó, a Ferrari, és az egyház, ha kell, ezt az eszközt is megragadja, hogy közelebb férkőzzön az emberek szívéhez.
– A hírnév, amit ez a város megismert az elmúlt években, erősíti vagy inkább gyengíti a hitet?
– Azt hiszem, ilyen módon kevesen teszik fel ezt a kérdést. Egyszerűen azért, mert a Ferrari-gyárban dolgozók az autót nem a luxus, hanem a pontos, felelősségteljes munka szemszögéből látják. A hírnév lelkesíti ugyan őket, büszkeséggel gondolnak arra, hogy a kezük alól kikerülő termék holnap talán egy amerikai vagy japán emberhez kerül, a dicsőségnek azonban itt vége is szakad. Maranellóban, a Ferrari-városban alig látni Ferrari autót. Talán ha három fut belőlük a környéken. Ha élhetek egy bibliai hasonlattal: a maranellóiak Ferrarit gyártanak, de maguk szamárháton járnak.
Maranello, 2000. december
Seres Attila
vissza
Zászló az egyházaknak - Újabb sikeres kaposvári kezdeményezés
Virághalmy Sarolta
Kaposvárott fogant annak idején az az ötlet, amely révén a Himnusz és a Szózat dísznyomatai visszakerülhettek az iskolák tantermeinek és a közintézmények falára. Gíber Vilmos, a kaposvári önkormányzat oktatási-tudományos bizottsága tanácsnokának ötletéhez már a kampány kezdetén sokan gratuláltak, de akadtak olyanok is, akik az akkor már országos méretűvé szélesedett mozgalmat kemény kritikákkal illették. A viták ellenére a siker vitathatatlan volt, s talán ennek is köszönhető, hogy a tanácsnok most újabb tervvel állt elő.
Gíber Vilmos, aki egyben a kaposvári önkormányzat egyik képviselője is, nemrégiben ugyanis felajánlotta: amennyiben az egyházak vállalják, hogy imahelyükön, templomaikban jól látható helyre kitűzik és egész évben folyamatosan ott is tartják a koronás trikolórt, akkor maga ajándékoz egy-egy zászlót a megvalósításhoz, és a képviselői tiszteletdíjából is hozzájárul ennek költségeihez.
Ez utóbbi lépés, ha meggondoljuk, hogy egy-egy zászló ára tízezer forintnál is több lehet, inkább gyakorlatias, mint szimbolikus kiegészítése volt a felajánlásnak – nyilatkozta a tanácsnok a kezdeményezésről a Magyar Nemzetnek. – A millennium és a szent év kínálta az alkalmat. Úgy gondolom, a hitnek és a vallásnak mielőbb egymásra kell találnia, különben a következő században nehezebben boldogulunk. Hiszem, a zászlónak nemcsak az ünnepeken, de a hétköznapokon is ott kell lennie az Isten hajlékában – fogalmazott a képviselő.
Gíber Vilmos egy ideig csak szűkebb hazáján belül keresett vállalkozókat
az új ötlethez. A katolikus, a református és a metodista egyház az első
megkeresésre örömmel fogadta el a felajánlást. Az első koronás címerrel
díszített zászlót a kaposvári metodista egyház képviselői vehették át,
de mára a kaposvári székesegyháznak is állandó dísze a trikolór.
Az egyházak ünnepélyes keretek közt kívánták átvenni a lobogókat.
Így külön kívánságuk volt, hogy azokat valamilyen nagyobb ünnep
alkalmával adja át számukra a tanácsos. Nem egészen négy hónap
alatt 11 zászló talált gazdára.
vissza
Az ősrégi archaikus népi imádságok műfaja önálló tudományterületként alig negyed évszázada került a hazai folklorisztika érdeklődésének homlokterébe. Kálmány Lajos, Bálint Sándor és mások után Erdélyi Zsuzsanna volt az a kutató, aki rálelt a kincset érő imádságokra, módszeresen gyűjteni kezdte őket, és 1970-ben előbb a szakmai, majd néhány éven belül a nagyközönség előtt is bebizonyította az „új” műfaj létjogosultságát. Egyszemélyes intézményként sok ezer összegyűjtött archaikus népi imával igazolta, hogy a műfaj egységes szövegtömbnek tekinthető. Számtalanszor megírták már legendává vált munkásságának kezdetét: mint döbbent rá 1968-ban somogyi körútján egy véletlen folytán a régmúlt időkbe vezető imádságokra, mint gyűjtötte évtizedeken keresztül szakadatlan lelkesedéssel és áhítatos buzgalommal, milyen szokatlan visszhangot és várakozást idézett elő a tudományos életben. A műfaj elfogadtatása pedig nem volt könnyű sem az egyházakon, sem a tudományon belül, de az ezrével fellelhető imádságok végül mindenkit meggyőztek. A nagyközönség először 1974-ben ismerkedhetett meg a szövegek töredékével. A hatalmas sikernek köszönhetően a kötet bővített változatát gyors egymásutánban 1976-ban és 1978-ban is megjelentették. 1991-ben a legszebb szövegeket lemezen is kiadták. A Hegyet hágék, lőtőt lépék (eredetileg az Új Írás közlésének címe) moldvai szöveg alliteráló sorkezdete mintegy műfaji jeggyé vált, a fokozott tempójú feltárás, a folyamatos közlés és értékelés a vallási néprajz iránti érdeklődés megnövekedését hozta magával. A népi imák fáradhatatlan kutatója az Európa-díj mellett megkapta a néprajztudomány legnagyobb nemzetközi elismerését, a Pitre-díjat és több más magyar kitünetést is. Az imádságok bővített kiadására mégis több mint húsz évet kellett várni, míg végül az ezredfordulón a pozsonyi Kalligram Kiadó 321, részben dallammal lejegyzett szöveget jelentetett meg.
– Szövegfilológiai, folklorisztikai és néplélektani szempontból is szerettem volna láttatni a szövegeket, meg azt a lelkiséget – mondja Erdélyi Zsuzsanna –, amely nemzedékről nemzedékre hűen megőrizte ezeket az alkotásokat. Konzervatívabb közösségekben – főként az idősebbek – ma is őrzik az imákat, tavaly például az andocsi búcsúban találtam szép anyagot.
– Az évek során Erdélyi Zsuzsanna révén egyedülálló imaadattárra tett szert a magyar folklorisztika. Kezdetektől állította, hogy a népi imádságok megléte nem magyar különlegesség, így számos összehasonlító vizsgálatot tett elméletének bizonyítására.
– A magyar nyelvterület feltárása után a hazai nemzetiségek körében vizsgálódtam. A szlovákok, ruszinok, horvátok, szlovénok, szerbek, svábok, románok között mindenhol gyűjtöttem. Ezután Lengyelország és Németország következett, majd Olaszországban a helyszíni gyűjtéseken túl a nagy egyetemi könyvtárak és a Vatikáni Könyvtár bőséges forrásgyűjteménye. A legrégebbi imádságot egy XIII. századi bolognai kódexben találtam meg, de feltehetőleg korábban is élhettek már hasonló funkciójú szövegek... A kutatások megmutatták, hogy Európa-szerte elterjedt műfajról van szó, amelyet sajnos sehol nem kutattak és rendszereztek eléggé. Valahogy úgy esett, hogy én lettem a gazdája, én adtam ki elsőként antológiát a témában. Két évvel később a lengyelek is megjelentették a maguk kötetét, amelyben vegyesen találhatók ráolvasások, főleg a farkas elleni imádságok és archaikus népi imák. A szlovénok magyar példára 1983-ban jelentették meg antológiájukat Ljubljanában.
– Az archaikus népi imák középpontjában Mária és Jézus kínszenvedése áll. A nagyheti események mély átélése jelenik meg bennük. Nem fordulnak kéréssel az Úrhoz, mégis imának tartják.
– Éppen a téma, a szenvedéstörténet emelte őket imává. Krisztus szenvedésével gyakran oly mértékben azonosultak, hogy meg is könnyezték, sőt elsírták magukat. A verbalitás mellett a sírás, a kéztartás, a gesztusok generációkon át kódolódtak az imádkozókba, mindig ugyanazon a helyen sírják el magukat. Közben esetleg saját sorsukra, gyászukra, gyermekeikre gondolnak. Sok szövegben megtalálhatók a védekező motívumok, amelyek középkori felfogásból, szemléletből erednek. Hiszen az ilyen sorok, „mint Krisztus az ablakomon, Mária az ajtómon, Boldogasszony a tűzhelyemen, a négy sarokban a négy őrzőangyal, középen a szent kereszt” megvédenek az ártó, rontó erőktől, a gonosztól. Hisznek a záradékok állításában, az imádság révén szerzett kegyelemben. Őket hallgatva úgy érzem, mintha a messzi múltba mennék vissza.
– Születésnapja alkalmából a pozsonyi Kalligram folyóirat 2001. évi január–februári összevont számát önnek szentelte, a Néprajzi Társaság 15-én, a Szent István Társulat 17-én ünnepi üléssel tiszteleg életműve előtt. Jelen lesznek a szakma kiválóságai, a rokon tudományterületek művelői. Vannak-e tanítványai, munkájának folytatói? A „Hegyet hágék” pozsonyi kiadásába határokon túli kollégák gyűjtéséből is vett fel anyagot.
– Kezdetben azt hittem, velem együtt a népi ima kutatása is „elmúlik”.
De vannak belső erők, az anyagnak sajátos energiája van. Időről
időre jelentkeznek fiatal kutatók, akik folytatják a megkezdett
munkát. Különösen a határon túli magyarok körében fontos, hogy
gyűjtsenek az ottaniak, mert engem például Erdélyben indexre
tettek. Könyvem betiltása után nem is mertem volna kutatni.
A Dunántúlra áttelepült moldvaiaktól közvetett formában gyűjtöttem
anyagot. Táncos Vilmos, kolozsvári kollégám járta be Moldvát,
a politikai változások után az újkígyósi Harangozó Imre gyűjtött
sokat. A Délvidéken Schilling István végzett kitűnő munkát.
A gyűjtési felhívások ma is sokat segítenek, a legutóbbi, a felvidéki
Reményben megjelent felhívásra számtalan szép imádság érkezett, sokat
eláruló levelek kíséretében. Az idősek nagyon magukra hagyatottak, szinte
belső kényszerként nyilatkoznak, a levelekben minden gondjukat, bajukat
előtárják. Úgy tetszik, szükségük van arra, hogy valaki meghallgassa őket,
együttérezzen velük. Hosszú levelezgetésünk eredményeként nemegyszer
kerül elő ismeretlen, vagy alig ismert imádság. Az ilyenféle népi
közreműködésnek bizony sokat köszönhetek.
vissza
Beszélgetésre invitáltam a közszeretetnek örvendő Búza Barna szobrászművészt. A téli fényben szikrázó Városligetben találkoztunk. Figyeltem, ahogy közeledik: ruganyos léptekkel, szálegyenesen. Kissé mintha töprengő lenne a tekintete, a múlt század hangulata árad belőle. 1910. december 30-án született Vésztőn, de sarkadinak vallja magát, ahová gyermekkorában költözött a szüleivel. Nagyapja patkolókovács volt, apja Ferenczy Károly festő tanítványa. Ő a Képzőművészeti Akadémia hallgatója, aki minden díjat megnyert a főiskolán.
Nem akármilyen század tapasztalatainak élő tanúja. Huszonöt évesen került a római Collegium Hungaricumba, ahol Ferruccio Ferrazzi mester megismertette a szobrászművészet minden titkával, szépségével. Amikor a második világháború borzalmaiból szabadulva Budapest pusztulását látta, fogadalmat tett, hogy élete végéig a város sebeinek gyógyításán fáradozik. Nyomban bekapcsolódott az elnöki palota tatarozásának munkálataiba, ő végezte az oszlopok díszeinek felújítását.
– Emlékszik még, hogyan kezdődött?
– Shvoy püspöktől kaptam a megbízatást, hogy faragjam meg diófából a keresztutat, így láttam hozzá a tizenhárom stáció megalkotásához. Megszállottként faragtam a Golgotára menő Krisztus minden mozdulatát, fájdalmát, üzenetét. Azóta ennek a munkámnak minden egyes darabját műemlékké nyilvánították, és a székesfehérvári koronázó templomban őrzik. Később én végeztem el a Szentháromság-szoborkompozíció rekonstruálását, amely ma a Mátyás-templom előtt áll.
Összeszámolni is nehéz lenne, hány nagyszerű műalkotása díszíti Budapest és más vidéki városok tereit. Nagy értékű emlékműként tartják számon a Kazincbarcikán felállított lovas szobrát, a sarkadi Szent István-szobrot és a második világháború áldozataira emlékeztető szobrot. Egy ülő parasztasszonyt ábrázol ez az alkotás, aki ölbe tett kézzel, múltba révülő tekintettel várja haza elesett fiait és férjét.
Mindig a legnagyobb megértésben dolgozott és dolgozik ma is a különböző felekezetekkel. Szinte megszámlálhatatlan (csaknem száz) Krisztus-szobrot faragott. Bár református vallású, VI. Pál pápa aranyéremmel tüntette ki, és XI. Pius pápa is fogadta. Ő kapta később a megbízást Luther Márton szobrának megalkotására is. A szobor Budapesten a Bosnyák teret díszíti.
– A Kálvin-szobor megalkotására hetven éve készülök – emlékezik a művész. – Már tizennyolc éves koromban elhatároztam, hogy megfaragom egyszer a nagy reformátor szobrát. Álmom azonban csak most vált valóra, a millennium évében, amikor lehetőség kínálkozott rá, hogy a református világtalálkozónak is méltó emléket állítsunk. Hiszek abban, hogy ez a szobor az örökkévalóságnak szól, mint minden hiteles művészi alkotás.
A kilencvenesztendős Búza Barna azonban nem csak szobrok sokaságát álmodta és valósította meg élete során. Érméket is formáz, emlékműveket farag híres embereknek, plaketteket készít a közélet kiválóságairól. (Emlékművet állított Rákóczinak, Petőfinek, Mikes Kelemennek, Adynak, Aranynak.) Arra a kérésemre, hogy beszéljen terveiről, amelyeket az új évezredben szeretne megvalósítani, sokáig hallgat.
– Kilencvenesztendős vagyok, de úgy érzem, hogy még sok munka vár rám. Megálmodtam a Patrona Hungariae monumentális köztéri szobrát. Magyarország patrónusát, Szűz Máriát a gyerekkel három méter magas bronzalakban képzelem el. Kicsinyített mása már a műtermem asztalán áll, megvalósítására azonban egyelőre nincs anyagi fedezet. De én nem adom fel soha a reményt. Hogy milyen lesz ez a szobor? Úgy képzeltem el, hogy az impozáns nőalak a jobbjában Szent István kardját tartja, bal kezében a kisdedet. Fején pedig a korona ékeskedik. Ennek a koronának története van, hiszen a koronát eredetileg a kezében tartotta a Szűzanya. Így ábrázolták régen. Aztán egy reggel felfigyeltem egy rádióhírre. Arról számolt be, hogy a Rómába érkezett magyar zarándokok egy csoportja felkereste a pápát, s kérte, járuljon hozzá, hogy ezentúl a szent fejét díszítse a korona. Őszentsége ehhez hozzájárulását adta, s én már így szeretném ábrázolni: koronával a fején.
– Ha elkészül vele, hol szeretné látni? Melyik köztéren?
– Az új Nemzeti Színház előtt. Lélekben felkészültem a nagy munkára, már csak az anyagi része hiányzik, de remélem, az sem késik sokáig, és az új ezredév küszöbén hozzáláthatok a kivitelezéséhez. Lehet, hogy ez lesz az utolsó nagy nekirugaszkodásom? – hunyorít felém. – Nem adom fel, kilencven esztendő optimizmusa munkál bennem.
– Mi a titka ennek a hitet sugárzó optimizmusnak?
– Talán őseim génjei. A nagyapámé, a kovácsmesteré, az apámé, a festőé, az anyámé, aki felnevelt. Vagy lehet, hogy a zeneimádatom segített hozzá.
Miután elköszönt, sokáig követtem a tekintetemmel ruganyos járását,
daliás tartását. Olyan szaporán szedte a lábát, mint aki siet,
nehogy lekésse a harmadik évezredet.
vissza
Fenyvesi Félix Lajos
Gizella királyné alakját és életét nehéz ezer év távolából bemutatni. A középkori magyar történelem forrásanyaga nagyon gyér, különösen a kezdeteiről maradt ránk kevés emlék. A nőkről még kevesebb a használható irodalom; a hajdanvolt királynék szerepe legtöbbször a család és a dinasztia továbbélésének biztosítása volt, az utódok világrahozatala és felnevelése.
Államalapító királyunk, Szent István feleségéről is kevés híradás maradt. A szűkös források miatt Gizella életét alig lehet megbízhatóan rekonstruálni. A kötet terjedelme, tartalmi sokszínűsége, a történelemkutatók, tudósok magvas írásai azt bizonyítják, hogy a magyar királyné szerepe nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.
A könyv első, nagyobbik részében a királyné származásáról olvashatunk, majd Gizella és Szent István házasságáról; különösen élvezetes László Gyula okfejtése arról, hogy a magyar állam első nagy szervezője Géza volt, és fia, István király fejezte be apja művét, megvetvén ezzel ezeréves létünk szilárd alapját. A család ciklusban találjuk Kristó Gyula Szent István-tanulmányát, utána Szent Imréről két gondolatébresztő írást. A leggazdagabb fejezetben Gizella magyarországi állomáshelyeiről kapunk tájékoztatást; a keresztény magyar királyság megteremtésében István mellett Gizellának is kiemelkedő érdemei voltak! Sokat megtudhatunk a királynéról abból az eseményből, amikor férje, István halálát követően, a kirobbanó trónviszályok során, 1044 körül kénytelen volt elhagyni az országot, s Passauban keresett menedéket, itt lett apáca, és itt is temették el. Szép elemzéseket olvashatunk a Gizella-keresztről, az uralkodó pár miseruhájáról, a királyné magyar hímzőiskolájáról. A befejező rész a Gizella-irodalomból válogat, Sík Sándor, Szabó Magda és Ratkó József műveiből közöl részleteket.
Homonnai Sarolta és Koszta László szerkesztők munkája elérte célját, a szép kötet az ünnepi esztendőben Szent István mellett Gizella királyné történelmi jelentőségét is megmutatja.
(Gizella királyné [985 k.–1060]. Vár Ucca Tizenhét, Veszprém,
2000. Ára: 2000 forint)
vissza
Középkori templomainkat járva, a szárnyas oltárokat és a freskókat figyelve, azokat fényképezve nem egy helyen találkoztam a Háromkirályokkal, akik olajat, tömjént és mirhát hoztak a Kisdednek, az Üdvözítőnek, az új Királynak. E középkori freskók közül az egyik legbecsesebb az a vizsolyi falkép, amelynek részlete itt látható. Vízkereszt, ősi egyházi nevén epifánia, másként a háromkirályok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár napja az egyház egyik legrégibb ünnepe. Bod Pétert idézzük:
„Vízkereszt napja Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tisztességére. A keresztyének pedig a magok vallásokra alkalmaztatták, és nagy szorgalmatossággal szokták vólt megszentelni. Micsoda nevei voltanak ennek az innepnek?
Mondották ezt epifániának, megjelenésnek innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillaga a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosság innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jeruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott, és kijelentette, ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek. Kiváltképpen, mivel a Krisztus testben megjelent, szentelték ezt a napot az egyiptomi és más napkeleti eklézsiák a Krisztus megtestesülésének emlékezetére.
Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Egyáltaljában a Krisztus vízzel való megkeresztelésének emlékezetére.
Ezen Vízkereszt napján, még mikor legelsőbben keresztyénekké lettek a magyarok s elegyesleg voltak a pogányokkal, úgy rendelték a magyar fejedelmek, hogy a pap minden házhoz elmenjen a kereszttel, valamint áldást mondjon...”
Bod Péter korának liturgiatörténeti ismereteihez képest találóan jellemzi vízkereszt ünnepének történeti alakulását és összetevőit – fűzi a fentiekhez Bálint Sándor, aki az újabb kutatásokra hivatkozva, könyve jegyzetében szól arról, hogy az „ünnep kultikus pogány előzményei az ó-egyiptomi Osiris-kultuszban gyökereznek”.
A három napkeleti király az utasok, úton járók, vándorok, zarándokok, másrészt pedig a vendégfogadósok patrónusa lett. E három királynak – akik a „titkok tudói, csillagjósok, bölcsek” – a IX. század óta ismert a neve: Kasper, Melchior, Balthazar – magyarosan: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A nép körében a XV. században terjedt el és vált fontossá szerepük, főként a misztériumjátékokban, majd a betlehemi játékokban és a háromkirályjárásban. Valószínűleg már a Bibliában is költött személyek (Máté 2. 1–2.), az egyetemes emberiség képviselői. A hármas szám erősen szimbolikus jelentésére gondolva mondhatjuk, hogy nyilvánvalóan ezért is vannak hárman.
Gáspár neve talán perzsa eredetű, s azt jelenti ez esetben: „kincseket megőrző”, olvashatjuk Szilágyi Ferenc névmagyarázatában. Menyhért a héber Melchiorból magyarázható, s jelentése: „királyi fény” (a melech a héberben „király”, az or „fény”). A harmadik napkeleti bölcs neve is keleti: asszír-babilóniai eredetű: a keleti Baal isten neve rejlik benne, s szó szerint annyit jelent: „Baal isten óvja életét!”
Kedves háromkirályok, Isten óvjon benneteket, Isten óvja a mi
házunkat és a régi szokást is – a háromkirályjárást –, amely
immár eltűnőfélben van.
vissza
Julianus-díj Dávid Ibolyának
Egy csíkszeredai alapítvány Julianus-díjjal tünteti ki Dávid Ibolya igazsá gügy-minisztert az aradi szabadságemlékmű "kiszabadításáért". Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a díjat Dávid Ibolya január 6-án veszi át Csíkszeredán, az új református templomban.
A Huszár Adolf és Zala György által készített aradi emlékművet 1890-ben állították fel, majd 1925-ben lebontották. A szobor darabjait az aradi vár katonai raktárában őrizték. A román kormány 1999. szeptember elején döntött arról, hogy a minorita rend elszállíthatja az emlékművet. A monumentális szoborcsoport darabjait tavaly az aradi minorita rend templomának udvarára szállították azzal, hogy az emlékművet a városban tervezett román-magyar megbékélési parkban állítják fel véglegesen.
MTI
vissza
Hevele Imre, a nagykárolyi Római Katolikus Szentlélek templom esperese egész december hónapban gyűjtési akciót szervezett a sokgyermekes, szegényebb családok számára. Lassam ment a gyűjtés, mert az emberek (a tehetôsebbek) a mai inflációs világban nem nagyon adakoznak. Pár külföldi alapítvány is besegített az akcióba, így csak lett fogantja a dolognak. A templomban Mikuláskor és Karácsonykor a gyermekeknek kiosztott ajándékcsomagokon kívül e gyűjtés révén 500 sokgyermekes családnak osztanak ki január elsô hetében élelmiszercsomagokat meglepetésként. Mivel igény volt rá egész utcasornyi szegény ember részérôl, használtruhagyűjtésbe is kezdett az esperes úr. A használt ruháktól könnyebben szabadultak az emberek, szívesebben "ajándékozták" a szegények javára, mint a pénzt. Ezeket is januárban osztják szét az igénylôk között, akik nem kis létszámmal (több százan) vannak. Egyesek elôre fel is iratkoztak az adományokra, nehogy lemaradjanak. Az esperes úr csak azoknak a jelentkezôknek ad, akik valóban rászorulnak, sokszor személyesen is meggyôzôdik errôl családlátogatások folyamán. Így nem fordulhat elô hogy nem azokhoz kerülnek, akiknek szükségük van rájuk. Megtörtént, hogy egyesek továbbadták, értékesítették azokat. Voltak, akik már másod-, harmadkézbôl vásárolták meg, ôk is eladták, mind drágábban az 50–60 kg-os holland élelmiszercsomagokat például… Sok esetben egyenesen a kocsmában kötöttek ki a segélyek, ahol az alkolista az egy-két deci pálinkáért az 50–60-szorosát érô segélycsomagokkal fizetett. Hevele Imre esperes úr nagy hangsúlyt fektet a családlátogatásokra, s ahol látja, hogy "baj" van ott segít… Az esperes úr tevékenysége ilyen szempontból példaértékű. Szinte nincs olyan nap, hogy ne látogatna el egy egyházkerületében tartozó családhoz.
NAGY ÁGNES
vissza
Negyedik üzenet: Súlyos betegségben szenvedôknek
Sokan átéltek veszélyes betegséget, és sokan bele is haltak. Tény, hogy sokan szenvednek testileg és lelkileg is. Dávid király is szenvedett: "derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép nincs. Erôtlen és összetört vagyok nagyon, és szívem keserűsége miatt jajgatok" (Zs 38,8-9). Ilyen helyzetben a test betegsége kiválthatja a lélek betegségét is. Kikerülhetetlen kérdés tolakszik beteg testvérem ajkára. Lehet, hogy ki se mondja, de kérdései ezek: Mi lesz velem? Meghalok? Mikor? Meddig szenvedek?
"Azokban a napokban halálos betegségbe esett Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás próféta, és ezt mondta néki: Ezt mondja az Úr: rendelt el házadat, mert meghalsz, és nem gyógyulsz meg. És Ézakiás a falnak fordult, és könyörgött az Úrnak" (És 38,1 sköv). Isten úgy tanította a benne hívôket az Ószövetség idején, és Jézus is, hogy vessünk számot a földi léttel és örökléttel is. A test és lélek életével is, amelyek megbetegedhetnek.
Isten a szenvedés elviseléséhez is adhat erôt, türelmet, "erôs lelket". Jakab levelében olvassuk: "Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék" (5,13-15). Ôrizkedjen attól, hogy Isten helyett és az általa jóváhagyott orvosi beavatkozás helyett máshol kérjen segítséget. Akházia királya is tiltott helyen kért segítséget: "Kérjetek tanácsot Belzebúbtól, hogy meggyógyulok-é e betegségbôl?". Illés próféta a követek elé ment, és ezt mondta: "Nincs-é Izraelben Isten, hogy te Belzebúbhoz küldesz tanácsért? Azért az ágyból fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz" (2Kir 1,2-4). Nagy különbség van Ezékiás és Akházia királyának magatartása között. Ezékiás az üzenet után imádkozott és meggyógyult. Élt és munkálkodott 15 évet. Akházia ura pogány istenek után járt, és büntetésbôl halálossá vált betegsége.
A halálos betegséget tudomásul kell vennünk szeretteink esetében is. Ne töprengjünk azon, hogy miért adta Isten ezt rám vagy ôrá? Arra kell kérnünk Istent, hogy adjon békességet értelmünkbe és lelkünkbe a halálos betegség elhordozására. "Tiszta szívet teremts bennem és az erôs lelket újítsd meg bennem" (Zs 51,12). Higgye el, hogy Isten betartja ígéreteit. Ezt én nagyon sokszor tapasztaltam magam, illetve mások életében és betegségében is. Csodálatosan beavatkozik Isten a beteg emberek életébe, akár halálos, akár gyógyítható is a kór.
Fiatalkoromban egy halálosan súlyos beteg áldott meg engem. Miután a házi istentiszteletet megtartottam, megkérdezte, megáldhat-e? Örömmel mondtam: elfogadom. Letérdeltem ágya elé. Kezét fejemre helyezte, s bibliai szöveggel kevert mondatokkal Isten áldását kérte rám és lelkipásztori szolgálataimra. Elmondta, hogy amikor Ô Isten tetteire emlékezik és azokat másoknak is elmondja, akkor nem szenved.
Annak a vallomásnak alapján világosodott meg bennem, hogy mit jelent:
"Az Úr Istennek nagy tetteivel járok..." (Zs 71,16). Emlékezzék vissza
Isten jótettére és minél többször mondja el azokat másoknak.
Kétszer ad, ki gyorsan ad
Karácsonyi üdvözlet-akció
A XX. század végi kárpátaljaiak leginkább úgy ismerszenek meg,
hogy a jég hátán is
megélnek. Legalábbis azok, akik valóban élni akarják az életüket,
nem pedig csupán
úgy-ahogy leélni azt. S ha erre törekszünk, talán Isten áldását
is jobban érezzük. Így
karácsony táján méginkább elgondolkodunk sorsunkon: valóban ezt
érdemeltük? Nem
élhetnénk jobban? Miért sújt bennünket ennyire a sors? De megkérdezzük-e
önmagunktól: megtettünk minden tőlünk telhetőt életünk jobbra
fordulásáért? És hálát
tudunk-e mondani minden segítségért? (Vagy csupán természetesnek
veszszük azt,
hogy segítenek rajtunk?) Mert jóemberek révén lám, a segítség nem marad
el.
Az elmúlt héten a hollandiai AK Alapítvány ( ami azt jelenti:
karácsonyi üdvözlet akció)
képviselői is vidékünkre érkeztek. A Református Egyház búcsúi
diakóniai osztályán kerestük
fel az Alapítvány képviselőit, akik tájékoztattak kárpátaljai
kapcsolataikról, munkásságukról,
illetve az említett akció lényegéről. Els és Bram Vreugdenhil
elmondták, hogy az Alapítványt
1993-ban hozták létre, amikor is a jugoszláviai menekülteket
támogatták a magyarországi
táborokban. Kárpátaljával az ominózus árvíz kapcsán létesítettek
szorosabb kapcsolatot:
akkor a lehetőségekhez mérten élelmiszerrel, ruházattal s egyéb
anyagi hozzájárulással
támogatták az ittenieket. Persze már előzőleg is, a magyarországi
utak során, hallottak a
kárpátaljaiak nehéz helyzetéről. És eljöttek erre a vidékre.
Akkor Horkay László református
püspök fogadta őket, aki bemutatta a vendégeknek Kárpátalja
valós helyzetét.
– Első kárpátaljai látogatásunk karácsony előtt pár hónappal volt
– meséli Els Vreugdenhil. –
Hazatérve azonnal megkezdtük a segélyakció szervezését, s a küldemény
karácsonyra meg is
érkezett Kárpátaljára. Akkor tartós élelmiszert, ruházati cikkeket
hoztunk.
– Azóta változtattunk a stratégiánkon – veszi át a szót Bram Vreugdenhil.
–Az utóbbi három
évben már inkább a pénzt hozzuk át, s azon itt vásárolunk ajándékcsomagokat.
Így
kétszeresen is segíteni tudunk: az ajándékozott és az itteni
kereskedő is örül. A kezdetek
kezdetén ezt nem tudtuk megtenni, hisz ha volt is az embernek
pénze, nem tudott mit
vásárolni érte. Most úgy tűnik, itt már szinte minden megvehető,
csak éppen a pénz hiányzik.
– De nem is annyira a halra, mint a hálóra van itt szükség…
– Így van. Ezt mi magunk is tudjuk, és látjuk: a kárpátaljai emberek
szeretnek dolgozni, csak
meg kell adni a lehetőségeket, illetve biztosítani kell a feltételeket.
Éppen ezért mi
természetesen nem csupán ilyen akciós segélyeket hozunk. Amellett,
hogy fiataljaink például
két kezük munkájával segítettek idén is a benei gyermekotthon
renoválásában, igyekszünk
munkalehetőségeket teremteni, vagy még pontosabb, ha úgy fogalmazunk:
javítani
szeretnénk az itteni munkafeltételeken. Akár azzal is, hogy például
kerékpárokat hozunk át, s
kerékpárjavító műhelyt létesítünk…
– Egyébként alapítványunk leginkább a gyermekek mindennapi életével,
életkörülményeinek
javításával foglalkozik – folytatja Els. – Az itteni diakóniai
osztály munkatársaival próbáljuk
megtalálni a legnehezebb helyzetű családokat, és segíteni rajtuk.
– Nagyon sok szegény családot látogattunk meg ezúttal is – folytatja
Bram. – Most,
karácsony meg az új év küszöbén a legjobbakat kívánjuk
a kárpátaljaiaknak, hogy tudják
átvészelni a nehéz téli időszakot. Reméljük, hogy hamarosan pozitív
változások történnek
ezen a vidéken is, hogy javul az emberek életkörülménye, emelkedik
az életszínvonal. Ehhez
mi Isten segítségét kérjük, s lehetőségeinkhez mérten támogatjuk
is az ittenieket. Békés
karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok a Bereginfo minden
kedves olvasójának
Marton Erzsébet
(Egyházi lapok cikkeit általában nem szoktuk közölni,
ez alkalommal kivételt teszünk azok kedvéért, akik nem forgatják rendszeresen
a katolikusok lapját. A cikk a budapesti hetilap december
24-31-i számában jelent meg - A szerk.)
Egyre nagyobb hittel…
Beszélgetés Orbán Viktorral ünnepről, magyarságról, kereszténységről
Orbán Viktor miniszterelnökkel néhány nappal karácsony előtt, parlamenti dolgozószobájában beszélgettünk. A jubileumi év, az évszázad, sőt az első magyar évezred végéhez közeledve először azt firtattuk, hogyan látja ő az eltelt szent időt, hogyan ünnepeltünk.
- Nehéz körülmények között kezdődött ez az esztendő, hiszen az első hónapjaiban kötésig vízben állt az ország egyötöde. De hála Istennek ezt a veszélyt sikerült elhárítani, és azután már az ünnep volt a meghatározó. Úgy érzem, igazán szép kezdése volt az évnek, hogy a múzeum sötétjéből a Parlament kupolájának fényárjába került a Szent Korona. Lehetőséget adott az embereknek, hogy elzarándokoljanak oda. Már több mint 750 000 ember látta, többükkel találkoztam is, néhány csoportot magam vezettem a Parlamentben.
A 2000. évi ünnepségek jellemzője, hogy azokat az emberek többnyire maguk, maguknak rendezték. Szép élményeim voltak a millenniumi zászló-átadások, minden megyének egy városában és egy falujában jártam. Azt tapasztaltam, hogy az emberek magát az életet, a jövőjüket ünnepelték.
A határainkon túli magyar testvéreinknek mit jelenthetett az ezeréves magyar államiság ünneplése?
-A keresztény magyar állam, abban a formában, amint Szent István megalkotta, ma már nem létezik. Az ország sokkal kisebb, a magyarság egy része szétszórtan él, de a Szent István-i ország nemcsak állam, leírható úgy is, mint egy gondolat, egy álom. Az ő álmában benne van minden magyar, a Kárpát-medencében és szerte a világon, s az ünnep is mindannyiunké. Örülök, hogy éppen a napokban sikerült megállapodni a magyarság-törvény tartalmában, amely ezt a Szent István-i álmot, a magyarok összetartozását, a modern korlátoknak megfelelően, de mégiscsak jogi formában rögzíti.
Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?
- Nincs kétségem afelől, hogy Magyarország és kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak egymástól nem választhatók el. Jövőre népszámlálás lesz, megkérdezik majd az emberek vallási hovatartozását is. Ettől várható, hogy minden eddiginél pontosabb képet kapunk magunkról, ebből a szempontból is. Ma valóban sokan idegenkednek attól, hogy Magyarországot keresztény államként határozzák meg. A második világháború következtében kialakult korszellem kirekesztőnek ítéli a keresztény jelzőt az államberendezéssel összefüggésben. Ez a kordivat tiltakozik, ha egy nép a saját országát történelme, vagy a jelenkori meggyőződései alapján próbálja jellemezni. Én úgy érzem, a keresztény meghatározás nem ad okot kirekesztettség érzésére. De ettől függetlenül sem lehet Magyarországot nem keresztény országnak tekinteni. Mert minden embert, országot meghatároz az, ahonnan vétetett, és az az út, amelyet végigjárt. A magyar állam a kereszténységből vétetett, s ezáltal lett azzá, ami ma is. S ezzel nem ellentétes az a tény, hogy Keletről érkeztünk. A keresztény kifejezés egyszerre jelent civilizációs meghatározást és személyes meggyőződést a hívő emberek számára. Ilyen értelemben Magyarország keresztény ország, függetlenül attól, hogy a hívők száma alacsonyabb vagy magasabb, bár én is bízom abban, hogy a mélyen gondolkodó, az Istenben hívő emberek száma ismét nő majd, nemcsak nálunk, hanem az egész európai civilizáción belül.
A történelmi egyházak közé nemcsak keresztény egyházak tartoznak…
- A történelem folyamán többször alkalmaztak erőszakot a keresztények ellen, s maguk is éltek ezzel. Mégis, a kereszténység joggal mondhatja magáról, hogy meghatározó jellemvonása a szeretet és a befogadás. Ilyen értelemben a keresztény civilizáció alkalmas arra, hogy magukat nem kereszténynek tartó honfitársakat is befogadjon és egyenrangúként kezeljen. A keresztény Magyarországnak, a saját identitásának megfelelően polgára lehet mindenki, legyen bár zsidó, bármilyen más vallású vagy éppen ateista, és ugyanazok a jogok illetik meg, mint azokat, akik magukat hívőnek és kereszténynek gondolják.
A kormány – nyugatról tekintve is irigyelten – támogatja a családot. Miniszterelnök úr hogyan gondolkodik a magyar családokról?
- Úgy vélem, a szocialista rendszer logikája az volt, hogy az emberben lakozó rosszra való hajlamot hozza felszínre. Az erőszakot, irigységet, lustaságot, önzést, felelőtlenséget. Elképzelhető persze olyan rendszer is, amelyben az emberben élő jóra való adottságok érvényesülését próbálják elérni. A szelídségét, szeretetét, összetartozásét, felelősségérzetét, a család, a munka becsületét. Nos, a szocializmus nem ilyen volt. Hogy Magyarország mégsem rokkant ebbe bele, mégsem vált igazi kommunista országgá, az a családoknak köszönhető. Mert a magyar családok mindig is olyan közösséget jelentettek, amelyben az emberek a család belső lényegétől és hangulatától eltérő politikai világban is a jóra való képességet próbálták egymásban megtalálni.
A magyar családoknak ez a karaktere volt az, ami 1990-ben esélyt adott, hogy Magyarország a kommunizmus után polgári irányba fejlődhessen. Azt lehet mondani, hogy a lassan lezáródó rendszerváltás azért lehetett sikeres, mert volt a társadalomban egy sejt, amely bár károkat szenvedett el, de nem ment tönkre a legnehezebb időkben sem.
A kapitalizmus nem teszi ugyanúgy próbára a közösségeket, a családot, mint a szocialista diktatúra?
- Próbára teszi, de másképp. A verseny a modern gazdasági re ndszerek alapja. A kapitalizmus lényegéből viszont nem következik, hogy ember embernek farkasa volna, hanem olyan világot jelent, amelyben verseny van a nemzetek között, és a nemzetek tagjai között is. Ha igazságos ez a rendszer, akkor a versenyt az dönti el, hogy ki milyen tehetséges, mennyit dolgozott, mennyire elkötelezett aziránt, amit végez. A szocializmusban éppen az volt a gond, hogy elsősorban nem ilyen mérce alapján lehetett valaki sikeres vagy sikertelen. De olyan világban sem volna jó élni, amelynek egyetlen szabályozója a verseny. Ha ez volna a legfontosabb elv a társadalom fölépítésében, akkor nem miniszterelnök, hanem a Magyarország Részvénytársaság igazgató tanácsának elnöke volnék. Akkor csak a haszon, a produktivitás volna a mérlegelés szempontja. Vannak azonban eszmék, melyek a versenynél is fontosabbak, amelyek világossá teszik, hogy a gazdasági rendszer nem önmagáért való, hanem a megfelelő minőségű emberi létezés előteremtéséért.
Mi legyen azokkal, akik lemaradnak a versenyben?
- A modern társadalmat önmagukért és embertársaikért felelősséget vállaló emberek csoportjának helyes tekinteni. Ennek jegyében törődni kell azokkal, akik a gazdasági versenyből kiszorultak. Természetesen különbséget kell tenni közöttük. Más az, aki egészséges, járt vagy járhatott volna iskolába, tehetné, de nem akar dolgozni. S megint más, akinek az a sors adatott, hogy csak bizonyos korlátok között, vagy egyáltalán nem képes magán segíteni. Az ilyen embertársainkkal szemben különös felelősséggel tartozunk. Nem csak az államnak, de az egyes embereknek is megvan a felelősségük az embertársaikért. Ez személyes kötelezettségünk is.
Hogyan értékeli magyar szempontból az évezred utolsó tíz évét?
- 1990-ben egy rozzant hajóhoz hasonlított az ország: szakadozott a vitorlája, rozsdás a szerkezete, a belsejébe szivárog a víz. Menet közben kellene javítani, a hajókassza eltűnt. A parancsnoki híd üres, a vezetők valószínűleg a pénzzel együtt váltak köddé. A tengerészek nem értik, miért fenyeget hajótörés, hiszen ők mindig lelkiismeretesen tették a dolgukat…
Ebből a helyzetből eljutottunk, oda, hogy Magyarországot ma mindenki úgy látja, mint egy erős vihart kiállt tengerjárót, amelyen menet közben kicserélték a hibás alkatrészeket, sikeresen védekeztek a betörő víz ellen, a matrózok egyre összehangoltabban, egyre nagyobb hittel feszítik szélbe a vitorlát, tudják merre tartanak, és miért éppen arra, a parancsnoki hídon mégiscsak állnak emberek, kezükben térkép és iránytű. Az a kassza azóta sem került meg, de sikerült újat nyitni…
Hogyan sikerült mindez?
- Két dolognak köszönhető. Az egyik: a magyarok vállalkozói szelleme. A legnehezebb pillanatokban is sok magyar belevágott valami újba, változtatott, elgondolása, terve volt, s mindennek teret tudott találni. A másik, hogy az emberek hajlandók voltak együtt élni azzal, hogy az általuk elvégzett munka minőségét és mennyiségét meg sem közelítő bérezést kaptak. S nem az öklüket rázták, nem sokat sztrájkoltak, hanem még többet dolgoztak. Hitték: ha dolgozunk, előre fogunk jutni.
Sikereket könyvelhet el az ország. És a polgárai?
- Miután az ország gazdasága sikeresen alakult át, eljött a pillanat, amikor a kormánynak szerepet kell vállalnia azért, hogy az emberek immáron tisztességes bért kapjanak a sok munkáért, amit elvégeznek. Minden vita és nehézség ellenére ez erkölcsi kötelessége a kormánynak. Igyekszik is megfelelni ennek a jövő esztendőben azzal, hogy a különösen alacsonyan f izetett, de értékes munkát végző területeken, a szociális ellátásban, az egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban dolgozók bérét látványosan, a gazdaság teherbíró képességének a határáig feszítve fölemeli. E szándék első jele a minimálbér emelése.
Egyébként osztom azt a véleményt, hogy az ország igazán akkor lesz sikeres, ha minden lakója sikeresnek érzi a saját életét.
- Ön tapasztalt politikus, bár fiatal ember. Mit gondol, a mostani ifjúságnak vannak nagy ideáljai, romantikus érzései?
- Úgy vélem, egyre inkább újra eszménye a magyaroknak, különösen a fiataloknak néhány már-már “porosodó" és talán romantikusnak is mondható ideál, mint az igaz szeretet, a hű barátság, a sírig tartó szerelem. Szülőként már magam is érzem azokat a viselkedésbeli különbségeket, amelyek a saját gyermekeim vagy a náluk valamivel idősebb fiatalok nemzedékét megkülönböztetik az enyémtől. Okoz is ez olykor konfliktusokat. Ám ha megpróbálok igazságos ítéletet alkotni az utánunk jövő nemzedékről, akkor nyugodtan mondhatom, ez a nemze dék mintha erősebben hinne a fenti ideálokban, mint az előttük járó. S ezt csak részben magyarázza, hogy mi már átmentünk néhány tapasztalaton, a fiatalok pedig még ezek előtt állnak. Az igazi ok az, hogy ők már egy másik világban nőttek föl. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen lehetett az élet szabadság nélkül.
Az ünnephez különösen kötődnek a műalkotások, a művészet. Miniszterelnök úr, milyen viszonyban van a művészetekkel?
- Sem művésznek, sem műértőnek nem mondhatom magam. A legtöbb, amivel dicsekedhetem, ha lehet ezzel egyáltalán, hogy műkedvelő vagyok. Viszont, legnagyobb örömömre, a családomban vannak, akik beszélnek egy nyelvet, amihez én, sajnos, analfabéta vagyok. A lányaim ugyanis zongorázni és furulyázni tanulnak. Biztos vagyok abban, hogy a muzsika, de más művészetek gyakorlása is, az ember lelki gazdagságát gyarapítja. A gyerekeket kiváltképp felvértezi sok mindennel, aminek felnőtt életükben majd igen nagy hasznát veszik. A fiammal a Toldit olvassuk esténként, énekről, énekre. Nagy élmény látni, ahogyan szinte naponta gazdagabb lesz, megismerve egy-egy új szót, megértve egy költői képet.
Mit gondol, van kapcsolat politika és művészet között?
- A művészeteket három kategóriába sorolnám. Az első, amikor művészi eszközökkel megalkotjuk a bennünket körülvevő világot. A második az önkifejezés művészete, amely azt mutatja meg, ami az ember lelkében játszódik le, s ehhez talál különös eszközöket. A harmadik, a jövő megsejtésének művészete, ez a politika. A politikusnak ugyanis meg kell értenie — bár az ember egyre inkább rájön, hogy inkább csak sejtheti — , mit hoz a jövő. Észre kell vennie a világban a jó dolgokat, s megpróbálni átplántálni a saját hazájába. Képesnek kell lennie arra, hogy az emberekben rejlő pozitív energiákat felszabadítsa. Mindez együtt, talán nevezhető művészetnek.
Ünnepi évünknek egy különleges pillanatához, karácsonyhoz közeledünk…
- Az ünnep, különösen a karácsony, alkalom arra, hogy az ember belássa: vannak dolgok, amikhez kicsi vagyok, amik előtt értetlenül állok. Élem az életem, és egyszer csak ott van valaki, aki addig nem volt: gyermek született. Hiába próbálkoznak orvosok, genetikusok, valójában ez megmagyarázhatatlan. Nem kételkedem a tudomány eredményeiben, de mégiscsak csodálatos, hogy az ember hazamegy, s azt látja: eggyel többen vagyunk. De nemcsak ámulatba ejt mindez, hálaadásra is késztet. A gyermek meg eleinte csak eszik, meg alszik, aztán nevet, megszólal, majd elkezd járni. Később iskolába megy, számol, ír, olvas. Aztán gyerekei születnek, én leszek a nagyapjuk. Belátható ez emberi ésszel? A karácsony különösen fogékonnyá tesz bennünket mindarra, aminek láttán érezhetjük: bizonnyal létezik egy ember feletti szándék, amely rajtunk keresztül okosan és gondviselően igazgatja a világot.
Budapest, 2001. január 6. (MTI) - Mise keretében keresztelte meg Orbán
Viktor miniszterelnök kislányát Jánosa Domokos plébános szombaton, Budapesten,
az Istenhegyi Szent László plébánián. A ceremónia római katolikus szertartás
szerint zajlott le. A miniszterelnök negyedik gyermeke, aki 2000.október
24-én született, a keresztségben a Róza nevet kapta.
vissza