|
|
Milyen színű a „Vörös bolygó”? |
|
|
|
|
|
|
|
Elgondolkozott már a Kedves Olvasó, hogy a Mars bolygóról megjelent képek nagy többsége miért annyira vörös? Természetesen kaphatunk erre vonatkozóan különféle magyarázatokat a felszíni vasoxid rétegtől kezdve a légkör molekuláris tulajdonságaival bezáróan. De vajon igazak-e ezek az okfejtések. Helyesebben a Mars bolygóra igazak-e? Ha az Olvasó még nem gondolkozott el a felvetett kérdésen annak bizonyára az az oka, hogy az információdömpinget a különböző újságok és televíziós csatornák olyan sikeresen zúdították rá, hogy már-már tökéletesen el tudták terelni a figyelmet azokról a felvételekről és szakvéleményekről, melyek ennek éppenséggel az ellenkezőjéről szólnak.
1. ábra. Valaki a NASA/JPL/Caltech csoportból szándékosan „kiigazította” a Mars Pathfinder által készített képet? 100%-al erősebbre véve a vörös és 50%- a zöld színt? 2. ábra. H. Isenberg korrekciója után egészen más kép tárul a szemünk elé, s valami különös, bumeráng-alakú tárgy is feltűnik a kép jobb felső sarka közelében.
Mi az oka a felvételek erős vörös színezetének, különösen a marsi eget ábrázolóknak? Ha megkérdezünk egy meteorológust a földi ég kék színének eredetére vonatkozóan, minden valószínűség szerint a Rayleigh-szóródás mikéntjéről fog nekünk rövid felvilágosítást tartani. Ha megkérdezzük a NASA egyik tudósát, vajon mi az oka a marsi égbolt vörös színének, biztosra vehetjük, hogy a marsi légkörben lebegő parányi porszemcsék keltette Rayleigh-szóródásra fog hivatkozni. Hasonló fényszóródási jelenséget valamennyien megfigyelhetünk a Földön is, napnyugta idején.
3. ábra. Eredeti NASA-színezte fotó? Nem! H. Isenberg „műve”, a vörös szín 100%-on tartása mellett a kéket levette 50%-ra, a zöldet pedig 25%-ra.
4.ábra. Eredeti NASA felvétel a JPL/NASA/Caltech archívumból. Vajon miért láthatunk ezen a tudósok által kevésbé fontos felvételen földihez igen hasonlatos színeket? A felvétel Sol 30-kor készült, az előzetes tervezet szerint az űrszonda utolsó működési napján. Azonban a kutatási időt később kiterjesztették. Esetleg a puszta véletlennek köszönhető, hogy ez a kép „kiszivárgott”? (http://mpfwww.jpl.nasa.gov/MPF/ops/sol30.html) 5. ábra. Eredeti NASA felvétel a JPL/NASA/Caltech archívumból. Az előzőfelvételt Sol 35-kor újra publikálták, de ezúttal már vörösre színezve. (http://mars.jpl.nasa.gov/MPF/ops/sol35.html)
A Marson természetesen nincsenek egyfolytában homokviharok, melyek beszennyezik az atmoszférát, tehát lenni kell olyan napoknak, amikor az ég kék színben tündököl. Sőt, még a NASA és a JPL tudósai is beszámoltak minderről egy közösen írt cikkben, mindössze három nappal a Mars Pathfinder leszállása előtt. A beszámoló eljutott a sajtóügynökségekhez is.
6. ábra. Két különböző variáció látható ezen és a következő képen a Viking-1 leszállóegység által, 1976. július 21-én készített fotóról. A kék eget ábrázoló képet ugyanazon a napon publikálták, mint a vörös égboltozatot mutatót. A vörös szín minden bizonnyal a fényszóródás, valamint az atmoszféra alacsony rétegeiben lebegő porszemcsékről visszaverődő fény következménye.
7. ábra. Az előző képen látható táj napnyugta idején más színeket mutat.
„Amennyiben a leszállóhely térségében a talajt diffúz por borítja, akkor az égbolt színe vöröses árnyalatot ölthet” – jelentette ki Philip James a Toledo Egyetem tudósa. „Egyébként, a Pathfinder minden bizonnyal kék színben pompázó égboltra fog bukkanni, fényes fellegekkel tarkítva.” És ezek a kék eget ábrázoló fényképek valóban léteznek, különösképpen a Viking-expedíciók anyagából, mint ahogy azokat meg is lehet találni a NASA és a JPL különböző fotóarchívumaiban. Ezzel kapcsolatban részletes elemzést írt Vincent DiPietro, a Goddard Űrközpontban dolgozó NASA mérnök (http://www.mufor.org/dipietro3.html). A cikkből származó alábbi idézet meglehetősen izgalmas…
8. ábra. A Viking-i űrszonda 12b069 jelzésű fotója, melyet 1976 augusztus 29áén készített. Ezt a felvételt már „színkorrekciónak” vetették alá. Ennek ellenére az ég ragyogó kék. (http://mars.news.de/color/12B069.jpg) 9. ábra. Ugyanennek a képnek egy részlete, „színkiigazítás nélkül. (http://mars.news.de/color/12B069o.jpg)
„Nemrégiben hallgattam a RealAudio egyik interjúját a Laura Lee Show archívumából, melyet tavaly júliusban készítettek. A vendég Dr. Gil Levin (személyes felelőse a Viking-leszállóegységek által nyert tudományos eredmények publikálásának), valamint a fia, Ron, aki a MIT fizikusa. A nagyközönség ismerheti Dr. Gil Levin történetét, azonban a fia valami olyasmiről beszélt, amiről korábban soha sem hallottam. Ron elmondta, hogy akkoriban húsz éves, frissen végzett diák volt és éppen a JPL központban tartózkodott, amikor az első felvételek megérkeztek a leszállóegységektől. Határozottan kijelentette, hogy ezek az eredeti felvételek kék eget és zöld foltokkal borított sziklákat ábrázoltak, és a Viking Képfeldolgozó Csoport volt az, mely nagy sietve „kiigazította” a képeket, minek következtében az ég és a sziklák elvesztették eredeti színüket, s megkapták a jól ismert vöröset. Levin egyértelművé tette, hogy semmiféle tudományos érv nem létezett a „kiigazítások” végrehajtására. Aztán azon töprengett, vajon a „kiigazítások” végrehajtásának oka nem az volt-e, hogy a bolygókutató tudósok ne fedezhessék fel a sziklákat borító zöldes foltokat, mely azt sugallhatná, hogy a bolygó felszínén valamiféle primitív élet szemmel látható nyomaira bukkantak. Hm. Erősen elgondolkoztató…
10. ábra. A Viking-1 12h016 jelű felvétele 1978. február 26-án. 11. ábra. Az előző felvétel nagyjából 50%-os kék, illetve 25%-os zöld színerősítéssel.
Az említett cikk szerzője a MIT fizikusaként megpróbált utánajárni a dolgoknak, de erős falakba ütközött, Kongresszusi Albizottság akadályozta meg kutatásai folytatását. Azonban egyetlen rendszer sem működik tökéletesen, s mindig akadnak segítőkész barátok. Így sikerült behatárolni a hamisítások pontos mértékét. Ehhez segítséget nyújtott a NASA saját archívuma (www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4212/ch11-4.html) ahol a marskutatással kapcsolatos gazdag információk között a „színkorrekcióval” kapcsolatos képi illusztrációkat is találhatunk.
12. ábra. A Viking-2 21i093 jelű felvétele 1979. május 18-án készült. 13. ábra. A Viking űrszonda 12e018 jelű felvétele 1977. július 3-án, 15:20-kor készült. Ritkán, de ténylegesen előfordul, hogy a felszín és az ég valóban vöröses, porviharoknak köszönhetően, melyek elsötétítik az eget. Ez a felvétel röviddel egy ilyen porvihar után készült, megfigyelhető, hogy nem láthatók árnyékok. 14. ábra. A Viking űrszonda 12b166 jelű felvétele 1976. október 6-án, 7:48-kor készült. Ezen a képen már éles árnyékok láthatók, és tiszta kék ég, ami teljesen normálisnak számít a Marson. Igazából a porfelhők-okozta diffúz fényszóródás kifejezetten ritkának számít a Marson, ami nem felel meg a normál állapotoknak. A NASA mégis mindent megtesz azért, hogy csak az erősen „kiigazított” felvételek kapjanak széles nyilvánosságot.
A „kiigazítást” mellőzve, szeműnk elő kerülhetnek a Vörös(?) bolygó igazi színei a Mars Pathfinder űrszonda kapcsán is. A képeket elemezve érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy a Pathfinder felvételeinek élessége elmarad a jó húsz évvel azelőtt, a Viking űrszondák által készített felvételek képekétől. Ennek az a magyarázata, hogy a űrhivatalok a képélességet elnyomó algoritmusokat alkalmaznak. Az arhívumok felvételeinek összehasonlításával erről magunk is meggyőződhetünk.
15. ábra. Földi naplemente. A fényszóródás pontosan olyan színviszonyokat kelt, melyeket a NASA „jóvoltából” a Marsról is megszokhattunk. Ha egy idegen civilizációnak csak ilyen jellegű képeket küldenénk, a végén talán már el is hinnék, hogy a Föld tulajdonképpen vörös bolygó…
Mindez miért? Az űrhajózás titkos fejezeteibe belelapozgatva megtudhatjuk, hogy az emberiség követei közel 30 évre a Mars porában hagyták első lábnyomukat. És nagyon nem szeretnék, ha mindez teljes egészében kiderülne.
|
|